Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely

A város

Hódmezővásárhely idegenforgalmi szempontból jelentős természeti kincse a tiszai táj mellett az a gazdag termálvízkészlet, ami a helyi strandfürdőt is táplálja, és sok vendéget csábít ide nyaranként. Az ország legnagyobb közigazgatási területével rendelkező megyei jogú városa a helyi táj adottságaira, sokszínű kulturális hagyományaira építve válhat a dél-alföldi régió jelentős oktatási, gazdasági és művészeti centrumává, egy bensőséges hangulatú, egyediségét megőrző várossá.

A folyamatos fejlesztések, az uniós eszme, a testvérvárosi kapcsolatok kialakítása és a környezetvédelem területén elért eredményeket az Európa Tanács is elismerte, és 1997-ben az Európa-díj Becsületzászló fokozatával tüntette ki Hódmezővásárhelyt. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a díjat személyesen Leni Fischer, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke adta át 1997-ben a díj tiszteletére rendezett városi ünnepségen, amelyen Hódmezővásárhely testvérvárosainak delegációi is részt vettek.

Az egészségmegőrzés és a tudatos életmód megválasztásának kiemelt támogatása, az életkörülményeket javító beruházások mind azt a célt szolgálják, hogy a város megtartó ereje továbbra is megmaradjon. A hódmezővásárhelyiekre különösen jellemző lokálpatriotizmus, ami egybeforrt a város másik jellemző vonásával, a befogadói lelkülettel, jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a vásárhelyiek a közös múltból táplálkozva bizakodva tekintsenek a jövő felé.

Városunk honlapján részletes tájékoztatást kaphat programokról, szabadidős tevékenységekről és turisztikai látványosságokról.

» Hódmezővásárhely.hu

A fürdő

A vásárhelyi fürdőélet több mint 80 éves hagyományra tekint vissza - a város központjában 1929. július 14-től üzemel fürdő. A hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda, nagy kiterjedésű, ligetes, parkos környezetben terül el. Jól megközelíthető helyen, nyugodt környezetben több, szabadtéri termálvizes medence kínál enyhülést a reumatológiai panaszokra.

A fürdőzők kényelmét szolgálja az új, korszerű, 600 férőhelyes szekrényes öltöző. A fürdő területén masszírozás, jakuzzi, szolárium, szauna, gőzkabin, infrakabin, sószoba  és aquafitnessz, valamint orvosi rendelvényre gyógymasszázs, víz alatti sugármasszázs és víz alatti gyógytorna vehető igénybe az Erzsébet Kórház szakembereinek közreműködésével.

A strand együtt üzemel a nemzetközi szintű sportversenyek megrendezésére alkalmas korszerű Városi Sportuszodával, mely sokszínű szolgáltatással várja a sportolni vágyókat. Az újonnan kiépült infrastruktúra magas szintű ellátást biztosít mind a fogadás, mind a technikai lebonyolítás szempontjából.

Látnivalók

Hódmezővásárhely és környéke jeleskedik a szebbnél szebb természet és ember által létrehozott látnivalókban.

Bővebb információkat itt talál » Látnivalók Hódmezővásárhelyen

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.